Kanyon Raft Team

 
   

Edzőtábor

 
   

 

A mi Banja Lukánk...


Régebben azt gondoltam, olyanok, mint a Jamaikai Bob csapat, aztán a magyar rafting válogatott férfi csapata nem csupán azt bizonyította be, hogy itt Európa szívében, hegyektől, és álomszép vadvízi folyóktól mentes környezetben tud felkészülni egy világbajnokságra, hanem azt, hogy ez a csapat a 2009-es Boszniai világbajnokság egyik legnagyobb meglepetése lesz.

 

Hiszem, hogy a siker kapujába egy rafting csapatot nem csupán a fizikai felkészülés repíti el, hanem valahol a leghátsó sarokban ott ücsörög az a megszállott csapatszellem, ami felemel, és addig visz, ameddig csak álmodni merünk.

 

E hat szilaj legény a téli „szorgalmi” időszakot az alapozásnak szánta, az elmúlt héten pedig a csapatszellemet, és ezt a szemtelen vadvizet kellett megszelídíteni. A Boszniában található Banja Lukában volt a világbajnokság felkészítő tábora. Hét fiú vágott neki egy bő 60 m2-es faháznak, és hosszú órák edzésének.

 

 

Napi három edzés még a legfelkészültebb szervezetet is megterheli, azonban a Bosnyákok nem engedték, hogy a lankadatlan akarat egy pillanatra is elrévedezzen. Kivétel nélkül minden hajnalban a nap nagyon picit előbújva jelezte, hogy aggodalomra semmi ok, a mai napon is gyönyörű napsütés melegíti majd a 2 fokos vízben tréningező csapatot. A hajnali szellők a falucska trágyaszagát enyhítették, a városi élethez szokott fiúknak megkönnyítve a reggeli futás és torna nehézségeit.

Bosnyák házinénink talán az egyetlen nem nacionalista személy az országban. „Anna” néni naponta kétszer gondoskodott arról, hogy csapatunk annyi energiát tudjon begyűjteni, hogy még Százhalombattai erőművei is fanyar mosollyal irigykedjenek. Az utolsó nap „Anna” néni a fülünkbe súgta, hogy Ő ennek a drága 7 fiúnak fog drukkolni…Mi lesz Veled Bosnyák válogatott?

 

A délelőtti edzések már a rántott húsos reggeli bekebelezése után zajlottak, így a csapat jó kedélyűen vágott neki a kanyonnak. Változatos, és sokszínű edzések tarkították az napokat.

A sprint számok gyakorlása az egyik legizgalmasabb szám. A kanyon egy rövid szakaszán kell a „legénységnek” a lehető leggyorsabban leérkeznie, a gyorsaság mellett fontos, hogy a hullámokat olyan szögből kell meglovagolni, hogy azok ne akadályozzanak, hanem inkább vigyenek bennünket. A gyakorlatokat többször egymás után kell ugyanúgy elvégezni, mert a vadvíz mindig kicsit változik, ezért nagyon nehéz tökéletes szögeket keresni. A gyakorlat lényege, hogy manuálissá váljon, még álmunkból felriadva is tudjunk az állandóan változó vízállás mellett a legtökéletesebb szögeket megtalálva, a leggyorsabban leérkezni a pálya aljába.

 

 

A fárasztó matematikai döntések meghozatala után a logisztikai problémák megoldásának szenteltük figyelmünket, a hajó szállítása várt ránk minden egyes megtett szakasz után. Csapatunk egy kisbusz tetejére felhelyezve szállította a vissza az indulási pontra a hajókat. Ezen a pusztán 2000 méteres szakaszon a hajó a busz tetején pihenve (egy bizonytalan, - ám számunkra holtbiztosan tűnő kötéllel volt rögzítve jobb és bal oldali csapattagjaink szorították a köteleket) érkezett vissza az indulásra.

Mivel az autó sebessége nem haladhatta meg átlag 20 km-es óránkénti sebességet, így vészvillogóval haladtunk a forgalmas útszakaszon. Autósként nagyon nehezen tolerálom a lassú járműveket, de ennél jóval kevésbé a kicsi sisakos embereket, akik a szembeforgalomban egy óriási hajót cipelve állítják meg a forgalmat. Ezen edzések alatt a fiúk körülbelül negyven alkalommal emelték fel a hajót fejük felé, és vágtáztak át a kétsávos bosnyák főúton.

Hab a tortán, hogy lánycsapatunk megérkezése után a tetőn két hajó pihentette magát, és két pici kék pont (majd később nagy kék teknő) tűnt fel a távolban a misztikumokat egyáltalán nem kedvelő, türelmetlen autósok lát terében. Sajnos a leírtak pusztán az idő távlatából tűnnek ilyen mókásnak, mert az edzések néha minden erőnket próbára tették.

 

A délelőtti edzések megmentője ismét „Anna” néni volt, aki pompás ebéddel várta a kicsit elnyűtt csapatot. Nem tudni, hogy a bosnyák buzdító nóták, vagy a finom ebéd, esetleg a minden edzés után már állandóvá vált szunyóka tehette, de a csapat ismét újult erővel várta a délutáni edzéseket.

 

 

A délutáni edzések inkább erőnléti edzések voltak, ahol hosszabb távra, vagy taktikai számokra való felkészülést helyeztük előtérbe. A downriver, és slalom pályákon eltöltött pillanatok ismét embert próbálóak voltak. A gyorsan zubogó folyó egyik oldaláról a másik oldalára történő átkelés nem könnyű feladat. Hat ember tökéletes mozgásának, gondolatának harmóniájára van ahhoz szükség, hogy a hajó a gyorsan, nem irányt vesztve tudjon átérni a másik oldalra. Talán ezek az edzések a legkeményebbek, mert a víz mindig kicsit más arcát megismerve kell a leggyorsabb döntéseket meghozva átérni a másik oldalra.

 

Te azt mondod Olimpia, én azt mondom világbajnokság, Te azt mondod káosz, én azt mondom Athén, Te azt mondod Bosznia. Az úton mindenhol lezárások, és még a Húsvéti ünnepnapokon is munkások dolgoznak, hogy egy Gellérthegynyi lejtőn annyi tribün készüljön, hogy ez a világbajnokság igazán emlékezetes legyen. A vadvízben az a jó, hogy kiszámíthatatlan, a már elkészült kiszállók, stégeken elvileg a versenyzők kényelmesen kiszállnak, azonban a vadvíz órák alatt métereket emelkedik, vagy esik, így ezen eszközök pillanatok alatt teljeséggel értelmetlenné válnak. A bosnyákok azonban nem bíznak semmit a véletlenre, még a folyó medret is kotorják, hogy a kövek ne gátolják a versenyzőket, hanem inkább segítsék.

 

 

A mostani edzőtábor már maga olyan volt, mint egy elő-világbajnokság. Az utakon szorgalmasan dolgozó bosnyák munkások minden alkalommal velünk ünnepeltek, vagy szomorkodtak, ha egy- egy átkelés a hajón nem a csapathoz mérten a legtökéletesebben sikerült.

Lehetőségünk volt arra, hogy a többi, edzőtáborozó csapattal találkozhassunk, információkat lopva tudjunk készülni az elkövetkező hetekre. Alexander, a barátunk (nemtomki) minden lehetőséget megadva számunkra segítette a felkészülésünket. Pontosan még öt hét a világbajnokságig, még rengeteg edzőtábor, és edzés vár ránk. Az életben az a jó, hogy a legjobb dolgok, mindig a legváratlanabb pillanatokban történnek.

 

A vadvíz váratlan, kiszámíthatatlan, mi pedig nagyon elszántak vagyunk…….Figyeljetek ránk Brazil bajnokok…..ami a fociban nem sikerül, az a raftingban még mindig megtörténhet!

 
     
     
       

SiMoonDESIGN

 
     

online marketing